Rólunk mondták


Amennyiben véleményét az elkészült munkával kapcsolatban szívesen megosztaná másokkal, ígérjük, hogy javítás nélkül megjelentetjük honlapunkon.
Értékelését előre is köszönjük!


"Köszönetet és elismerésemet szeretném kifejezni a Tribos Bt. munkatársainak.
Szeptemberben kezdte nálam a cég a lakásfelújítást. Fürdőszoba, WC, folyosó, konyha és erkély burkolását. Bajkó Úr a cégvezető, szinte percre pontosan kiszámította és úgy ütemezte a munkálatokat, hogy semmilyen fennakadás nem volt.
Az anyagbeszerzéstől kezdve a munka végéig - sitt elszállításáig- mindenben segítségemre volt, nagyon kreatív ötleteket adott egy-egy felmerülő akadálynál. Hozzáértő szakértelmük minden folyamatra kiterjedt, vízvezeték szerelés, villanyszerelés, burkolás stb. A munkálatokat minden nap pontos időben kezdték, és a lakást a munkák után feltakarítva hagyták el. Külön megköszönöm minden munkatársuk pontos és esztétikus munkáját. A szerződésben kiszámított összeget fizettem, (ami reális ár volt) és a határidőt betartva fejezték be a munkát.
Valamennyi lakásfelújítást tervező családnak AJÁNLOM ŐKET!!!!!!!!!!!!!!!!!
Minden nap örömmel és megelégedéssel használom az új lakrészemet, és kívánok a Tribos Bt dolgozóinak jó egészséget és további sikeres éveket."
Hálás köszönettel: V. Ágnes IV. kerület

"A Tribos Bt. 2017 elején járt nálam egy teljeskörű fürdőfelújítás apropóján. Felkészültségük, szakértelmük, rugalmasságuk, valamit a minőségi munka iránti elkötelezettségük előtt megemelem a kalapom mind a tervezési, mind a kivitelezési szakaszban remek meglátasokkal és tanácsokkal szolgáltak, sokféle buktatóra hívták fel a figyelmemet, és segítettek is elkerülni azokat. A végeredménnyel maximálisan elégedett vagyok, és így, több mint fél év elteltével is öröm használni a fürdőt. Bizalommal ajánlom őket bárkinek.
Javaslom időben felvenni velük a kapcsolatot, mert jó szakemberként ki sem látszanak a megrendelésekből. :) "
N. Miklós X. kerület

"2017 nyarán teljes fürdőszoba felújítást végezett a Tribos Bt. nálunk. Maximálisan elégedett vagyok a munkájukkal. Rendkívül korrekt, pontos, lelkiismeretes munka volt. Minden a megbeszélés és a szerződés szerint zajlott. A menet közben felmerült kéréseket is készségesen teljesítették. Köszönöm a szép munkát."
T. Gyuláné I. ker.

"Robiék nálunk a fürdőszobát újították fel. Rendkívül alapos, lelkiismeretes, összehangolt munkát végeztek. A munkafolyamatok során informáltak minket a lehetőségekről, hasznos tanácsokkal láttak el. Bátran ajánljuk őket másoknak is. Ha majd a konyhafelújításra kerül a sor, biztos őket keressük meg először."
K. Tamás, Újpest

"Eltelt most már egy kis idő és most is csak azt tudom mondani, hogy nagyon szép munkát végeztek. A megadott időben precízen, pontosan végezték el a fürdőszoba felújítást a lehető legkevesebb kellemetlenséggel járt. Csak azt tudom mondani, hogy ha egyéb felújítási munkákat szeretnék elvégeztetni azt a TRIBOS Bt-vel végeztetném. Nem szaladtak el az árakkal, az anyagbeszerzésben megkaptam a kellő segítséget. Köszönöm a szép munkát."
F. Ágnes, XIII. kerületi lakos

"Nálunk panel fürdőszoba felújítást végzett a Tribos Bt, és teljes mértékben meg voltam velük elégedve. Gyors és emellett igényes munkát végeztek, rengeteg ötlettel is segítettek és teljesen profi módon oldották meg a váratlanul felmerülő nehézségeket. Nagyon szimpatikus volt a megrendelőhöz való segítőkész és intelligens hozzáállás is."
Sz. Orsolya, Budapest XVI. kerület

"Jó szívvel ajánlom a Tribos Bt.-t mindenkinek, aki lakásfelújításon töri a fejét. Két dolgot kértem tőlük: megbízhatóságot és minőségi munkát. Mindkettőt maradéktalanul teljesítették! Ritka kincs manapság. Még egyszer mindent KÖSZÖNÖK!"
Cs. Andrea, Budapest X. kerület

"A Tribos Bt-t bíztam meg a fürdőszoba felújítással, mert a szomszédomban is nagyon szép, precíz munkát végeztek. A társaság szakmailag nagyon jól felkészült munkatársakkal dolgozik, akik igényes, kiváló munkát végeztek nálunk is. Családom nevében köszönjük a munkát!"
M. Sándorné, Budapest, XXII. kerület

"Teljes lakásfelújításra szerződtem Robiékkal. Profi, minőségi munkát kaptam korrekt áron, az egyedi igényeket is maximálisan figyelembe véve gyorsan és szépen dolgoztak. Kiváló csapat, szakmailag és emberileg egyaránt, mindenkinek ajánlom őket! Nagyon köszönöm!"
D. Márk, Budapest, XV. kerület

"Gyors, korrekt és megbízható csapat, igényes munkával. Mindenkinek bátran ajánlom őket, mert maximálisan elégedett vagyok a minőséggel, a segítőkészségükkel és a hozzáállásukkal. Pontosan azt kaptam, amit megbeszéltünk. Még egyszer köszönöm!"
S. Nóra, Budapest, XV. kerület

"Nálunk is teljes lakásfelújítás történt, beleértve a villamos hálózat újra kiépítését is. Precíz munkát kaptam. Mindennel meg voltam elégedve, az egyéni kéréseket is teljesítették. Garanciát vállaltak a teljes felújításra ezért mindenkinek csak ajánlani tudom!"
M. Tibor, Budapest, IV. kerület

"Nálunk teljes generál kivitelezést végzett a Tribos Bt. Robi csapatával (minden munkatársával) maximálisan elégedettek voltunk, mert igényes gyors korrekt és pontos munkát kaptunk a pénzünkért. Minden kérésünket figyelembe vevő és azt teljesítő szakembereket ismertünk meg bennük. Csak ajánlani tudjuk mindenkinek ezt a példásan jó kedves megbízható csapatot. Mindig, minden körülmények között Őket ajánlom! Egy nagyon elégedett ügyfél"
H. Péter, Budapest, XIV. kerület

"Róbert csapata teljes körű felújítást végzett az első lakásunkon. Kedves, pontos, korrekt, megbízható emberek. A megbeszélt árat fizettük, szerencsére nem jelentkeztek extraköltségek, és határidő előtt sikerült befejezni. Külön örültünk, hogy emberei nem dohányoztak és minden nap összetakarítottak maguk után. Még egyszer köszönjük!"
T. Zsuzsanna, Budapest, XIV. kerület

"A Tribos Bt.-t bátran ajánlom mindenkinek, fürdőszoba-felújítást csináltak nálunk, nagyon korrektül és gördülékenyen zajlott minden. Sajnos volt már szerencsénk olyan kivitelezőhöz, aki írott szerződés nélkül dolgozott, és meg is bántuk, mert a minőséggel sok gond volt a végén. Robiékkal az első naptól kezdve megvolt a bizalom, még a munka megkezdése előtt szerződést kötöttünk."
H. Éva, Budapest, XII. kerület

"2013 nyarán lakásfelújítás történt nálunk a Tribos Bt által, akik nagyon sokoldalú és rendkívül igényes munkaerők. Minden korrektül rendben zajlott. Megbízható, precíz emberek a mai világban nagyon nehéz ilyet találni. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk Őket!
Köszönjük!!!!"
K. Imre, XIX ker.

"Minden rendben ment a szerződés és a megbeszéltek szerint."
Nagy Béla, Budapest, XX. kerület

"Megbízható, jó kapcsolattartó partner, igényes, profi kivitelező. Mindenkinek ajánlom!
Köszönöm a szép munkát!"
Horváth Ferenc, Budapest, XV. kerület

"Családi házunkat szigeteltettük és színeztettük be Bajkó úr csapatával. Nagyon szimpatikus, kedves, megbízható vállalkozó. Minden a megbeszéltek szerint zajlott, csak ajánlani tudom."
H. Zsolt, Budapest, II. kerület

"Tisztasági festés történt lakásomban, minden rendben zajlott, nagyon szép lett. Pontosan azt kaptam, amit vártam. Kiváló kommunikáció, rugalmas, korrekt partner. Nagy örömömre nem kellett külön megkérni őket, hogy ne gyújtsanak rá!! Ajánlom."
Kiss Péter, Budapest, XII. kerület

"Nagyon szép, igényes, precíz munka, annak ellenére, hogy lakásunkban egyetlen egyenes fal vagy derékszög sincs. Szeretettel tudom ajánlani mindenkinek!"
Tóth Szilárd, Budapest, XIV. kerület

2015. január 20.-án a Napi Gazdaságban megjelent egy cikk, amelyhez Bajkó Róbert, a Tribos Bt cégvezetője adott interjút.


Lakásfelújítás



Lakásfelújítás